Tinódis Egyesület

Iskolánk egyik gyermekszervezete a Tinódis Egyesület. Tagja lehet minden gyermek, aki szeret kirándulni, játszani, számháborúzni, vetélkedni, olvasni, színházba járni, tehát aki szívesen tölti szabadidejét társaival. A gyerekek és a felnőttek szabadon dönthetnek, hogy kívánnak-e az egyesület  tagjává válni. Az iskola tanulóinak 70%-a tagja szervezetünknek. Az éves tagdíj 400 forint. Egyenruhánk: póló az egyesület emblémájával díszítve.

A tinódis programok pedagógiai értékei abban rejlenek, hogy feladatuk nem csupán a gyerekek meglévő igényeinek a kielégítése, hanem ezen túlmenően új, általunk pozitívnak tartott igények felkeltése is (pl.: színházlátogatás).

A rendezvények olyan színterei a gyerekek életének, ahol önálló döntéseket hozhatnak, felnőtt módra viselkedhetnek, s alacsony fokú szabályozottság mellett igazi énjüket adhatják, alapvető személyiségjegyeik nincsenek korlátozva (Pl.: Ki mit tud, Megasztár) Az itt kapott sikerélmény meghatározó szocializációs erő, amelyet nem szabad kihagyni nevelésünk eszköztárából. Igyekszünk olyan szabadidős kínálatot nyújtani a gyerekeknek, amely a megfelelő módon aktivizálja őket, amely lehetőséget nyújt az önkifejezésre és a kreatív tevékenységre, így olyan tudásokra és értékekre tanítjuk őket, amelyeket a tantárgyi keretek között nem lehet megvalósítani (kézműves foglalkozások, vetélkedők).

Szeretnénk megtanítani nekik, hogy a választás szabadságával hogyan lehet élni és, hogy mit jelent a közösségért érzett felelősség. Mindez legalább olyan fontos tudás, mint egy történelmi dátum.
A szabadidős program a leghatékonyabb prevenciós eszköz. Közösséghez tartozást, izgalmat, kalandot, sikerélményt kínálnak.
Ezek a hatások, akkor érvényesülnek megfelelően, ha a szabadidős program olcsó, rendszeres, ha csatlakozásra ad lehetőséget és előre tervezhető.

Az egyesület felnőtt vezetőivel igyekszünk megcáfolni azt a látszólagos ellentétet, amely szerint a tanulás szembeállítható a szabadidős tevékenységgel. Ez a kettő nem kizárja, hanem erősíti egymást. Az erősítés érdekében olyan programokat törekszünk találni, amely által a szabadidőben zajló tevékenység segíti a tanulási folyamatot, esetleg jobban motiválja a diákot a tanulásra (Pl.: évfordulókra való emlékezés).

Nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntességre és a választás lehetőségének a biztosítására. Az önkéntesség biztosítása a nem választás lehetőségét is magába foglalja. Semmiképpen nem tesszük kötelezővé az egy-egy rendezvényen való részvételt, hisz pont a legfőbb vonzerejétől fosztaná meg.

Célunk olyan tinódis programkínálat biztosítása, amely versenyképes azokkal a hatásokkal, amelyek az iskolai környezeten kívül érik a gyereket. A mi felelősségünk nem csupán a választás befolyásolása, az igények felkeltése, hanem olyan iskolán belüli alternatívák felállítása, amelyek híján a gyermekek figyelme természetszerűen fordul más lehetőségek felé, amelyek egy része értéktelen vagy nevelési szempontból nem kívánatos. Nagyon fontos, hogy támogatni kell a kis létszámú, rétegérdeklődést kiszolgáló programokat is a nagy, szinte az egész iskolát megmozgató programok mellett ( Pl.:korcsolyázás).

A gyerekeknek fiatal koruk ellenére már fogyasztási szokásaik is kialakultak. Ezek alakulásában meghatározóak voltak a családi szokások, de jelentős hatással bírnak a reklámok és más környezeti hatások is. Nagy feladatunk, hogy az általunk szervezett szabadidős programmal vegyük fel a kesztyűt ezek ellen.

Nagyon jó lehetőségnek tűnik az, hogy az általunk szervezett programokban a gyermekek nem passzív befogadók, hanem aktív részesek. Nagyon fontos, hogy a gyerekek minél nagyobb szerepet kapjanak a programok létrehozásában. Ezért hoztuk létre a tinódisok gyermekvezető testületét, amelynek tagjai az osztályonkénti tinódis összekötők.

Fontos annak felismerése, felismertetése, hogy gyerekeknek is felelősségük van abban, hogy milyen lesz egy-egy program.